Sex, love & life

Ez már nem állapot. Úgy általánosságban stagnál minden egy olyan elfogadom, teszem a dolgom és nem gondolok bele szinten, de aztán amikor rámjön a bolondóra, akkor ... ehh. 

Unom. Unom a semmittevést, a monotonitást, az ingerszegénységet. Már unom a főzés, a sütögetést, a rendrakást, a melókeresést. Unom, hogy minden nap azzal szembesülök, hogy az újonnan hirdetett állások - akárcsak a korábbiak - 80%-ban informatikai és vegyész jellegű, 10%-a értékesítős, irodai értékesítős, ingyen átképzéses, vagy jutalékos meló. A fennmaradó 10%-ban található meg a normális álláshirdetés, és a számomra is pályázhatók. Tekintve, hogy az ország második legnagyobb városáról van szó... szánalmas, kiábrándító és különben is fuck.

Már tényleg totál kipihentem magam, találkoztam barátokkal is - kivéve kattantlányt, de ami késik nem múlik -, már voltam szülőknél, aprócseprő ügyintéztem, angolozok... és semmi. 

De amúgy egész jól meglennék, ha olykor nem nehezedne rám még a hátországom nyűge is. Pontosabban próbálom magam fenntartani a vízfelszínen, hogy ne zúgjak bele egy depressziós gödörbe, vagy ha a közelében érzem magam, akkor kicibáljam magam, és erre rájön még az otthonról kapott dorgálások hada, vagy ha nem ez, akkor hallgathatom az értelmetlen panaszkodásokat apámmal kapcsolatban. És én tényleg nem értem, miért kell vele foglalkozni. Oké, nem ez a normális, elcseszett az egész úgy, ahogy van. Na de senki ne mondja nekem, hogy ekkora élvezet újra és újra ugyanazon a xarfalaton rágódni és ízlelgetni. Senki nem akar itt már semmit sem. Anyum meg úgy tesz, mintha vért izzadva próbálná menteni a menthetőt, apám meg magasról tenne rá. Pedig nem. És ez biztos nem szép dolog, de néha annyira nincs energiám erre. Most nincs. 

Ülök a konyhám "bárpult" jellegű vagy inkább kiadó részén - mindegy. Épp kanalazom a kajámat. Hirtelen bevillan egy kép. Elmosolyodom. Továbbpörgetem az agyamban, és hangos kacagásba kezdek. Önfeledten és könnyedén. Még az ilyenkor szokásos kísérőmozdulatok is előjönnek... 

Aztán lassan elcsitul a kacaj, újra a tányérom felé hajolok, és ahogy tudatosodott bennem az iménti két perc eseménye, valamint hogy tök egyedül vagyok, konstatálom, hogy legalább magamat el tudom szórakoztatni... 

vagy csak szimplán agyamra megy a munkanélküli állapot

Délután nekiálltam a konyhát meg a fürdőszobát kisuvickolni. Igazság szerint talán ezt szeretem a legjobban a házimunkák közül, mert ezeknek van a legnagyobb látszatja. És perverz módon vízkő-mentesíteni szeretek a legjobban. Lefoglal, tök jól elszöszmötölök vele. Ezt viszont határozottan nem kellemes úgy végigcsinálni, ha egy egész friss vágás van az egyik ujjamon. Elhelyezkedéséből fakadóan a sebtapasz se bírta sokáig, és összeszorított fogakkal kellett kibírnom, ahogy a sav enyhén marni kezdi a sebet. Csúcsszuper élmény, komolyan mondom. 

Aztán, hogy nekem annyi eszem sincs, amennyi látszik, az is biztos. Mert ugye előbb rakjuk rendbe a konyhát és utána kezdünk bele a főzicskézésbe. Áh sebaj. Nagy kaját csinálni nem volt kedvem, úgy hogy arra gondoltam, hogy pirítok egy kis hagymát meg gombát, paprikát és megeszem még meleg pirítóssal. 

Aztán pirítás közben az olaj ugye serceg. Egy kerámialapos tűzhelyen pedig az apró cseppek azonnal meglátszanak. 

Menet közben azonban úgy gondoltam, hogy megspékelem a dolgot egy kis majorannával a delikát, bors és piros paprika mellé, meg dobálok bele még virslit is, sőt egy picike tejszínnel is felöntöttem, és hogy tetézzem a dolgokat sütöttem az egészre még tükörtojást is. 

Ezt így szépen sorjában ráhalmoztam a pirítósra, és jól befaltam. 

Majd amikor jóllakott óvodásként ránéztem a tűzhelyre, örömmel állapítottam meg, hogy hála a sercegő olajnak, a korábbi takarításból semmi se látszik. 

Tegnap este ugye írtam, milyen jó lenne, ha valaki betoppanna két repjeggyel, és mondaná, hogy megyünk akárhova. Erre az alábbi történt ma este. 

Z: viszont márciusban már repcsivel megyek és csak össze kell válogatnom a cuccokat. akkor ha van kedved...jó lenne nem egyedül menni
PG: mi az, h ha van kedvem?  1: még sose voltam londonban, meg azon a környéken, 2: veled lenni, még jó...
Z: én sem voltam még ott, nyugi 
PG: de akkor már leszel, márciusban.. vagyis addigra már nem lesz teljesen új 
Z: igen. bár akkor is azért... london akkora lehet, mint a... naahqrvanagy 
PG: na az biztos 
PG: oh tudod, nagyon örülnék neki, ha összejönne
Z: én is örülnék
     jó lenne ott egy-két napot kint
Z: és márciusban talán már nincs is olyan hülye idő
 

Azt szeretném, ha most beállítana egy vonzó pasi, kezében két repülőjeggyel, és azt mondaná, kezdjek pakolni, mert azonnal/holnap reggel/holnap/akármikor indulunk Rómába/Párizsba/Londonba/Isztambulba/akárhová. Én pedig szó nélkül pakolnék, és gondolkozás nélkül kiszakadnék egy kis időre ebből a környezetből. 

De nem vagyok nagyravágyó. Elég ha begurul a ház elé, és felcsenget, hogy megyünk országon belül akárhova hétvégézni. 

Azon gondolkozom, hogy ha apám hetente egy nap nem járna erre meló miatt, és anyám nem küldene vele pakkot ilyen alkalmakkor, akkor ott járnánk, hogy idén egy szót se váltottam volna vele. 

Mert, hogy amúgy telefonon érdeklődni a hogylétem felől nem dívik, és ha azt gondolod, a pakk nélkül is beugrana, akkor rohadtul tévedsz. 

Ám ha jön, akkor is csak bedobja a cuccot, és rohan is tovább... mert neki fontos mielőbb hazaérni, ezért meg azért és amazért... 

Tegnap cseppet kiborultam/megborultam. Erről csak a Z-nek küldött sms-ek tanúskodnak, és az, hogy 11-kor lefeküdtem, egyből elaludtam, mint akit fejbe vágtak, és sikerült ma fél 12-kor felébrednem. 

Idejét nem tudom, mikor aludtam ennyit ráadásul egyhuzamban.