Sex, love & life

Azért az, hogy egy Madách Színházban anno játszó emberke a kocsiban végigénekli nekem a Debrecenbe tartó út felét oda is meg vissza is, mindenképpen új élmény. Tekintve, hogy igen jó hanggal áldotta meg a sors D-t, kifejezetten élvezetes volt és legszívesebben a zenelejátszót is lehalkítottam volna, hogy csak őt halljam. 

Az egésznek a hátránya csak annyi, hogy a szurkolói nótákon kívül meg nem merek nyikkanni mellette a repedt fazék hangommal... 

Megvolt életem első olyan hívása is a minap, melyet csak azért kezdeményeztek, mert láttak a tévében. Persze, semmi nagy ügy, csak egy kormányszóvivői sajttáj volt, és a vágóképeken elég sokszor látható voltam, és meglehetősen tisztán is. Aranyos dolog volt igazából :)

Egyébként  furcsa, régen úgy voltam ezzel, hogy tökre zavart a kamera, és jaj csak nehogy képbe kerüljek, ez járt a fejemben. Most meg már fel se tűnik, ha engem pásztáz, vagy épp láthatóan a környezetemet - így talán engem is - fotóznak a fotósok. 

Esik az eső. Ezt nyilván sokan mások is tudják rajtam kívül. Fáj a pocim. Mellé fáj a gyomrom. És délelőtt óta nem képes D. egy mukkot sem reagálni az üzimre. És PMS van. Nagyon PMS van. Szóval mindezen tényezőknek köszönhetően kis híján megkönnyeztem a sanyarú sorsomat a villamoson hazafelé. Mert, hogy így az egész kurva szar. Aztán már majdnem azt kezdtem vizionálni, hogy D. tuti leépíteni akar, azért nem válaszol, amikor eszembe jutott, hogy bakker ekkora hülye, kombinálós liba ne legyek már azistenért. Meg különben is... bekapcsolt az öniróniám, minek köszönhetően könnyek helyett kuncogni kezdtem magamon. Aztán rájöttem, hogy nem kellene, hogy hülyének nézzenek, így fapofával bambultam ki tovább a Dunára. 

Most már elég volt a PMS-ből. Tényleg. 

Ha már van erkélyem, kint pedig 30 fok, el kellett kezdeni a színszerző projektet. Igaz fürdő ruha hiányában csak mellet takaró csőtopban és pamut francia bugyiféle kisnadrágban, de megfelelt az tökéletesen. Kávé, cigi, hvg és napsütés. Több se kellett.